Kezdjük a legelején: Nem nagyon szoktam foglalkozni a boot-animációkkal, hiszen jó esetben ROM csere után kell bekapcsolnom a telefont, aztán utána csak akkor, ha későn rakom töltőre. Ettől függetlenül a MIUI töltőképernyője valahogy el lett találva. Benne van az a visszafogott elegancia, ami az egész ROM-ra jellemző. Fekete háttéren a nagy középső MIUI felirat mellett egyedül az alsó, hullámszerűen mozgó formák dominálnak, egyszerű de mégis jól néz ki.
Bekapcsolás után a Launcher fogad minket, amire valószínűleg mindenki egyből rávágja, hogy olyan mint az iPhone-on. Ezt a benyomást csak tovább erősíti azzal, hogy a nem fogadott hívásokat, és olvasatlan üzeneteket kis számlálóval jelzi az ikon sarkán. Az alapértelmezett témában lekerekített ikonok díszelegnek, a korábbi verziókhoz hasonlóan kifelejtették az app drawer-t. Tehát minden ikonunkat (alkalmazásunkat) a home képernyőn tároljuk. A dokkon maximum 6 darab gyorsindítót helyezhetünk el, többek között mappákat is. Ha valamit áthúzunk a dokkra, akkor az a többi ikon közül eltűnik, kínosan ügyel arra a rendszer, hogy még véletlenül se legyen egy alkalmazáshoz két ikon. A dokk fölött vékony sávban jelzi, hogy a home screen-ek rengetegében pontosan merre is járunk.
Két ujjunkat összehúzva (mintha kicsinyítenénk) átléphetünk az áttekintő nézetbe. Itt kijelölhetjük, hogy melyik legyen az alapértelmezett home képernyő, változtathatunk a lapok sorrendjén, létrehozhatunk, vagy kitörölhetünk üres lapokat. Az ikonok áthelyezését egyébként nagyon jól megoldották, ugyanis az ikonok udvariasan “helyet csinálnak” az újonnan érkezőnek, ha van lehetőségük akkor egy hellyel előrébb vagy hátrébb ugranak. Annyiban szerencsére eltér a Launcher az iOS-ben megszokottól, hogy az ikonokkal nem kell feltétlenül fentről lefelé feltölteni a helyet, oda rakjuk őket, ahova akarjuk. Egy másik oldalra is könnyedén áthelyezhetjük a dolgainkat: Míg az egyik ujjunkkal hosszan nyomva megragadjuk az ikont, addig a másikkal nyugodtan tudunk lapozni alatta. Ha már az oldalak közötti lapozásról beszélünk: A szokásos jobbra-balra elcsúszó animáció helyett jó pár másikat, így akár 3D-s, forgó, lapozós és még más további effekteket is beállíthatunk.
Ha valamelyik ikonra hosszan nyomunk, akkor felül feltűnik a kuka, azonban (mivel app drawer nincs) beledobva nem csak az ikont, hanem az egész alkalmazást eltávolítjuk. A widgetek és a háttérképek még érdekesebben érhetőek el. Ebben az esetben üres területre kell hosszan nyomni, majd felül feltűnik egy sáv két ikonnal, és az előbb említett kukával. A bal oldali ikonnal a háttérképet változtathatjuk (külön menüpontban kell kiválasztani a mozgó vagy statikus, illetve a lockscreen hátterét is). A jobb oldali ikon a widgetek elérésére szolgál. Ekkor a home képernyők alul kis méretben láthatóak (egyszerre három), felül pedig hatosával a widgetek. Külön piros pont, hogy a widget neve mellett jelzi, hogy pontosan mekkora helyet fog elfoglalni. Ekkor már csak meg kell fognunk a kiválasztott widgetet, és ráhúzni a megfelelő home lapra. Oda fogja tenni, ahol helyet talál, később pontosabban is el tudjuk igazítani.
Témák, Lockscreen
A MIUI képernyő-zára távolról sem hasonlít a gyári Android-ra. A csúszó fülekkel ellentétben itt egy vízszintes sávot találunk, ami diszkréten három részre van van osztva. A közepén, a legnagyobb felületet elfoglalva díszeleg egy digitális óra, amit balról egy telefon, jobbról egy üzenet ikon fog közre. A kijelző feloldásához a sávot meg kell ragadni, és a képernyő aljára kell húzni. A trükk abban rejlik, hogy nem mindegy, hol fogjuk meg. Az órát lehúzva a home screen-re jutunk, a telefon azonban a tárcsázóba, az üzenet ikon pedig az SMS-ekhez visz minket. (Amint látjuk, a telefon némítását a MIUI-nál nem tudjuk a gyári Android-hoz hasonló egyszerűséggel elintézni.) A sáv alaphelyzetben színtelen, félig áttetsző, alacsony akkufeszültség esetén piros, töltéskor zöld színárnyalatot ölt.
A zárképernyő háttere a Launcher-től függetlenül állítható, ráadásul semmilyen más felirat nincs rajta (szolgáltató, dátum), egyedül töltés közben jelenik meg alul a százalékos visszajelzés. Plusz információt akkor kapunk, ha nem fogadott hívásunk vagy olvasatlan üzenetünk van. Ekkor a megfelelő ikon sarkában kis számjeggyel jelzi az értesítések számát. Ilyenkor a telefon ikonra rányomva buboréktipp-szerűen megjeleníti a hívó nevét, számát és a hívás idejét. Üzenet esetében hasonló a helyzet, de ott az SMS szövegébe is rövid betekintést kapunk. Ha több másodpercen keresztül nyomva tartjuk a gombot, akkor olvasottnak tekinti az értesítést. (A másik lehetőségünk, hogy a képernyő aljára húzva megnyitjuk az alkalmazást.) Egymás fölött maximum 2 értesítést jelenít meg, ha ennél több van akkor a legfrissebbeket. Ha a két legújabb étesítést eltüntettük (tehát pl. elolvastuk az üzenet, vagy hosszan nyomtunk az ikonra), akkor a régebbieket “veszi elő”.
Természetesen nem maradhattak ki a zenekezelő gombok sem. Az órára kétszer rányomva megjelenik az előző és a következő szám, illetve a szünet / lejátszás gomb. A lejátszást elindítva a vezérlőgombok felett megjeleníti a szám nevét. Ismételt “duplakatt-al” elrejthetjük a buborékot.
A zárképernyő háttere a Launcher-től függetlenül állítható, ráadásul semmilyen más felirat nincs rajta (szolgáltató, dátum), egyedül töltés közben jelenik meg alul a százalékos visszajelzés. Plusz információt akkor kapunk, ha nem fogadott hívásunk vagy olvasatlan üzenetünk van. Ekkor a megfelelő ikon sarkában kis számjeggyel jelzi az értesítések számát. Ilyenkor a telefon ikonra rányomva buboréktipp-szerűen megjeleníti a hívó nevét, számát és a hívás idejét. Üzenet esetében hasonló a helyzet, de ott az SMS szövegébe is rövid betekintést kapunk. Ha több másodpercen keresztül nyomva tartjuk a gombot, akkor olvasottnak tekinti az értesítést. (A másik lehetőségünk, hogy a képernyő aljára húzva megnyitjuk az alkalmazást.) Egymás fölött maximum 2 értesítést jelenít meg, ha ennél több van akkor a legfrissebbeket. Ha a két legújabb étesítést eltüntettük (tehát pl. elolvastuk az üzenet, vagy hosszan nyomtunk az ikonra), akkor a régebbieket “veszi elő”.
Természetesen nem maradhattak ki a zenekezelő gombok sem. Az órára kétszer rányomva megjelenik az előző és a következő szám, illetve a szünet / lejátszás gomb. A lejátszást elindítva a vezérlőgombok felett megjeleníti a szám nevét. Ismételt “duplakatt-al” elrejthetjük a buborékot.
Azon túl, hogy a MIUI ez egyik legjobban átgondolt felületű ROM, még rengeteg letölthető téma tartozik hozzá pluszban. A témaválasztó megvalósítása nem egyedülálló, hiszen a CyanogenMod-ban ugyanígy elérhető ez a funkció. Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy a MIUI megoldása jelen állapotában nagyságrendekkel jobb.
Az egyik dolog, ami felhasználói szempontból nagyon fontos: az online letölthető témák. CyanogenMod-nál úgy kell valahonnan összevadászni a témákat, amiket aztán le kell tölteni, telepíteni, és sokszor csak a beállításuk után derül ki, hogy hogyan is néznek ki. A MIUI-ban az alkalmazáson belül elintézhetjük a letöltést, telepítésre nincs szükség. Minden témánál vannak előképek, néha csak 3, helyenként több mint 10.
A másik óriási előny a modularitás. Mi magunk választhatjuk ki, hogy milyen elemeket szeretnénk alkalmazni. Az érthetőség kedvéért néhány komponens: zárképernyő-stílus, ikonok, háttér, betűtípus, csengőhang, stb… Nincs többet olyan, hogy bizonyos részek tetszenek valamelyik témából, de pár dolog meg egy másikból. Szabadon variálhatjuk őket, teljesen a magunk igényére szabva a felületet.
Az egyik dolog, ami felhasználói szempontból nagyon fontos: az online letölthető témák. CyanogenMod-nál úgy kell valahonnan összevadászni a témákat, amiket aztán le kell tölteni, telepíteni, és sokszor csak a beállításuk után derül ki, hogy hogyan is néznek ki. A MIUI-ban az alkalmazáson belül elintézhetjük a letöltést, telepítésre nincs szükség. Minden témánál vannak előképek, néha csak 3, helyenként több mint 10.
A másik óriási előny a modularitás. Mi magunk választhatjuk ki, hogy milyen elemeket szeretnénk alkalmazni. Az érthetőség kedvéért néhány komponens: zárképernyő-stílus, ikonok, háttér, betűtípus, csengőhang, stb… Nincs többet olyan, hogy bizonyos részek tetszenek valamelyik témából, de pár dolog meg egy másikból. Szabadon variálhatjuk őket, teljesen a magunk igényére szabva a felületet.
Értesítések
Az értesítési sáv az Android egyik legnagyobb erőssége, hiszen az alkalmazások a legfontosabb üzeneteket ezen keresztül juttatják el a felhasználóknak. A gyári Android értesítési sáv ezen kívül mindössze a szolgáltató nevét (és egy törlés gombot tartalmaz). A MIUI esetén a szolgáltatót áttették a felső sávba a dátum mellé, a törlés gomb pedig csak akkor jelenik meg ha tényleg használni tudjuk, akkor viszont elfoglalja teljesen a legfelső sort. Jó pont a MIUI-nak, hogy (ahogy a képen is látszik) az USB kábel csatlakoztatásakor egy kétállású kapcsoló segítségével válthatunk a háttértár és a “csak töltés” módok között. Itt is hiányolom viszont, hogy Gingerbread-es módon nem lehet egyesével eltüntetni az értesítéseket, csak egyszerre lehet őket törölni.
Többen rájöttek, hogy praktikus lenne kapcsolókat elhelyezni itt, hiszen előfordulhat hogy alkalmazás használata közben kell bekapcsolni a Bluetooth-t vagy a Wifi-t. Persze a multitaskingnak köszönhetően ezt megtehetjük egy widget segítségével, de sokkal elegánsabb ha nem kell kilépni az alkalmazásból. Ezt felismerve a Samsung és az LG is elkezdte használni az értesítési sávot ilyen célra, ráadásul a főzött ROM-okban is helyet kapott ez a funkció. A MIUI sokáig különcnek számított ezen a téren, hiszen a többiekkel ellentétben náluk alul voltak a gombok, ráadásul annyi volt belőle hogy görgetni kellett jobbra-balra, hogy az összeset elérjük. Azóta ezt lecserélték egy még sajátosabb megoldásra. Az értesítési területet két “lapra” osztották: Értesítések és Kapcsolók. A kijelző alsó felén látjuk, hogy éppen melyiken is vagyunk (nem mintha nehéz lenne megkülönböztetni a kettőt). Az Értesítések lapot az első bekezdésben már elmondtam, a Kapcsolók-ra pedig elég egy pillantást vetni. Alapértelmezésben 12 gomb található, a megszokott Wifi, GPS, stb. mellett olyanok is mint a repülőgép mód vagy az újraindítás. Sok gomb hosszan nyomva előhozza a menüt (pl.: Wifi esetében a Wifi beállításait). A rendszer beállításai között a sorrendet és a megjelenített kapcsolókat átállíthatjuk. Ha nem automata fényerőt használunk, akkor még egy csúszkát is kapunk itt. A rendszer eléggé intelligens ahhoz, hogy alapesetben mindig az értesítésekhez vigyen minket, ha ilyen nincs akkor viszont a kapcsolóknál kötünk ki.
Többen rájöttek, hogy praktikus lenne kapcsolókat elhelyezni itt, hiszen előfordulhat hogy alkalmazás használata közben kell bekapcsolni a Bluetooth-t vagy a Wifi-t. Persze a multitaskingnak köszönhetően ezt megtehetjük egy widget segítségével, de sokkal elegánsabb ha nem kell kilépni az alkalmazásból. Ezt felismerve a Samsung és az LG is elkezdte használni az értesítési sávot ilyen célra, ráadásul a főzött ROM-okban is helyet kapott ez a funkció. A MIUI sokáig különcnek számított ezen a téren, hiszen a többiekkel ellentétben náluk alul voltak a gombok, ráadásul annyi volt belőle hogy görgetni kellett jobbra-balra, hogy az összeset elérjük. Azóta ezt lecserélték egy még sajátosabb megoldásra. Az értesítési területet két “lapra” osztották: Értesítések és Kapcsolók. A kijelző alsó felén látjuk, hogy éppen melyiken is vagyunk (nem mintha nehéz lenne megkülönböztetni a kettőt). Az Értesítések lapot az első bekezdésben már elmondtam, a Kapcsolók-ra pedig elég egy pillantást vetni. Alapértelmezésben 12 gomb található, a megszokott Wifi, GPS, stb. mellett olyanok is mint a repülőgép mód vagy az újraindítás. Sok gomb hosszan nyomva előhozza a menüt (pl.: Wifi esetében a Wifi beállításait). A rendszer beállításai között a sorrendet és a megjelenített kapcsolókat átállíthatjuk. Ha nem automata fényerőt használunk, akkor még egy csúszkát is kapunk itt. A rendszer eléggé intelligens ahhoz, hogy alapesetben mindig az értesítésekhez vigyen minket, ha ilyen nincs akkor viszont a kapcsolóknál kötünk ki.
A ROM egy másik nagyon jól sikerült eleme a “felugró ablakok”. A megnevezés elég rossz, hiszen se nem felugróak, se nem ablakok, de a többség úgyis rendelkezik Windows-os múlttal, így lehet mihez kötni a dolgot. Vannak bizonyos értesítések az Android rendszerben, amik azonnali felhasználói beavatkozást igényelnek. Akik rootolt telefonnal rendelkeznek, azoktól a Superuser alkalmazás kér engedélyt időnként ilyen módon, de ha egy alkalmazás váratlanul kilép akkor a “Force close” üzenet is egy ilyen panelben jelenik meg. A MIUI-ban ilyenkor felülről gördül le egy panel, ami vízszintesen elfoglalja az egész kijelzőt, függőlegesen pedig annyi helyet vesz igénybe, amennyire szüksége van. A kijelző többi része ekkor elsötétül, jelezve hogy mindenképp foglalkoznunk kell az üzenettel. A gyári Androidhoz képest – a dizájn mellett – annyiban tud többet, hogy SMS érkezésekor is megjelenik ez a panel. Itt láthatjuk az üzenet szövegét, és törölhetjük az SMS-t, vagy a szövegmezőre nyomva rögtön elkezdhetjük írni a választ. Az egyetlen apró hiba ezzel a megoldással, hogy akkor is megjelenik egy pillanatra, ha a zárképernyőről indulva rögtön az üzenetkezelő alkalmazásba lépünk.
Menük
A CES-en készült egy interjú Matias Duerte-tel, amiben sok szó esett a Honeycomb-ról, többek között a már sokat emlegetett Action Bar-ról. Akkor elhangzott, hogy a korábbi Android-ok menüi kicsit zavaróak lehetnek az új felhasználóknak. Nekem addig ez nem tűnt fel, az esetek nagy részében valahogy természetes volt a használata. Most elkezdhetnénk egy okfejtést arról, hogy mi számít menünek, az angol Wikipedia alapján a “kijelzőn megjelenő alternatívák listája” definíciót használom, ami ugyan elég tág értelmezést biztosít, de majd meglátjuk hogy van valami alapja.
Vegyünk egy közismert példát: Gmail alkalmazás. Ha olvasunk egy levelet, akkor alul van négy gombunk, amit már menüsornak nevezhetünk. A menü gomb megnyomására előjön a menü panel, majd ott rányomva a ‘More’ gombra feljön egy újabb lista, amit én csak felugró menünek hívok. Ezután a ‘Settings’ feliratot kiválasztva eljutunk a beállítások menübe. Ez összesen négyfajta menütípus. Az elsővel nem érdemes foglalkozni, mert az alkalmazásspecifikus. A másik három viszont (menü panel, felugró menü, konfigurációs menü) olyannyira szerves része az Android rendszernek, hogy a megjelenített grafikai elemek egyáltalán nem függnek az alkalmazástól.
Annak ellenére, hogy a gyakorlatban ez ritkán jelent problémát, a helyzet tényleg nem rózsás. Remélhetőleg az Ice Cream Sandwich-ben valamit változtatnak majd rajta.
Vegyünk egy közismert példát: Gmail alkalmazás. Ha olvasunk egy levelet, akkor alul van négy gombunk, amit már menüsornak nevezhetünk. A menü gomb megnyomására előjön a menü panel, majd ott rányomva a ‘More’ gombra feljön egy újabb lista, amit én csak felugró menünek hívok. Ezután a ‘Settings’ feliratot kiválasztva eljutunk a beállítások menübe. Ez összesen négyfajta menütípus. Az elsővel nem érdemes foglalkozni, mert az alkalmazásspecifikus. A másik három viszont (menü panel, felugró menü, konfigurációs menü) olyannyira szerves része az Android rendszernek, hogy a megjelenített grafikai elemek egyáltalán nem függnek az alkalmazástól.
Annak ellenére, hogy a gyakorlatban ez ritkán jelent problémát, a helyzet tényleg nem rózsás. Remélhetőleg az Ice Cream Sandwich-ben valamit változtatnak majd rajta.
Most visszatérve a MIUI-hoz menjünk sorban végig a különböző menütípusokon. (Remélem ha az elnevezésekből nem is, legalább a képekből majd kiderül, hogy miről beszélek 
) Elsőként a “konfigurációs menü”:
MIUI sajátosság már jó ideje, hogy az Android rendszer-beállításait lapokra bontották. Összesen négy van belőlük, nem szeretném felsorolni hogy melyik lapfül mit rejt, a legtöbb a gyári Androidban megtalálható beállítás, a többiek meg majd később szóba kerülnek. Egy dolgot viszont meg kell említeni, ami határozottan zavaró volt. Sok beállítás több helyről is elérhető. Például a hívásbeállítások menüpont az “Általános” és a “Programok” lapon is szerepel, ez pedig egyáltalán nem teszi könnyűvé a kiigazodást.
A kritikusok első ránézésre rásütik a menüre, hogy iOS-klón. Maradjunk annyiban, hogy tényleg vannak hasonló dolgok, főleg a szín és formavilág terén. A menük színvilága teljesen illik a rendszer többi részéhez. A szürke háttért néhány helyen töri meg egy kis narancs szín. Itt kell megemlíteni, hogy a MIUI-ben korábban a listák végén jelenlevő “visszapattanó” túlgörgetés kikerült a rendszerből. Helyette a gyári Android “ragyogás” effektjét kapta meg narancs színben. A jelölőnégyzetek helyett kétállású kapcsolókat kapunk, használatukban nincs különbség (ugyanúgy nyomásra kapcsol), mindössze dizájnelem. Rádiógombos (egyszerű választós) listáknál a korábban bemutatott fentről lecsúszó panel jelenik meg, a listaelemek jobb oldalán levő kis pont jelöli, hogy jelen pillanatban melyik elem aktív.
) Elsőként a “konfigurációs menü”:MIUI sajátosság már jó ideje, hogy az Android rendszer-beállításait lapokra bontották. Összesen négy van belőlük, nem szeretném felsorolni hogy melyik lapfül mit rejt, a legtöbb a gyári Androidban megtalálható beállítás, a többiek meg majd később szóba kerülnek. Egy dolgot viszont meg kell említeni, ami határozottan zavaró volt. Sok beállítás több helyről is elérhető. Például a hívásbeállítások menüpont az “Általános” és a “Programok” lapon is szerepel, ez pedig egyáltalán nem teszi könnyűvé a kiigazodást.
A kritikusok első ránézésre rásütik a menüre, hogy iOS-klón. Maradjunk annyiban, hogy tényleg vannak hasonló dolgok, főleg a szín és formavilág terén. A menük színvilága teljesen illik a rendszer többi részéhez. A szürke háttért néhány helyen töri meg egy kis narancs szín. Itt kell megemlíteni, hogy a MIUI-ben korábban a listák végén jelenlevő “visszapattanó” túlgörgetés kikerült a rendszerből. Helyette a gyári Android “ragyogás” effektjét kapta meg narancs színben. A jelölőnégyzetek helyett kétállású kapcsolókat kapunk, használatukban nincs különbség (ugyanúgy nyomásra kapcsol), mindössze dizájnelem. Rádiógombos (egyszerű választós) listáknál a korábban bemutatott fentről lecsúszó panel jelenik meg, a listaelemek jobb oldalán levő kis pont jelöli, hogy jelen pillanatban melyik elem aktív.
A másik két menütípussal hamarabb végezni fogok. A mind a menü gomb megnyomásakor előjövő panel, mind a “felugró menü” hasonlít a 3. részben bemutatott “felugró értesítéshez”. Annyi a különbség, hogy a panelek itt alulról úsznak fel, a sárga csík pedig a tetejükön található. A kijelző többi része itt is elsötétül, hogy a szemünket a megfelelő helyre irányítsa. Mindkét menü esetén az elemre való rábökéskor narancs színű lesz a menüpont háttere.
Összességében el lehet mondani, hogy az ikonok mutatósra sikerültek, a narancs szín hangulatos de nem mindenkinek ez a stílusa. Szerencsére (ahogy MIUI-ben lényegében mindent) a témakezelő segítségével ezt is meg lehet változtatni.
Összességében el lehet mondani, hogy az ikonok mutatósra sikerültek, a narancs szín hangulatos de nem mindenkinek ez a stílusa. Szerencsére (ahogy MIUI-ben lényegében mindent) a témakezelő segítségével ezt is meg lehet változtatni.
Telefon funkciók
Anno a Galaxy S II tesztelésekor nem szántam időt a szoftvernek a telefonálással szorosan összefüggő részeinek bemutatására. Akkor azzal indokoltam, hogy okostelefonnál már-már szinte nem vesszük figyelembe vásárláskor, hogy milyen kényelmi funkciókat nyújt nekünk ha nagy ritkán hívásokra akarjuk használni. A MIUI esetében mégis érdemes kitérni erre a részre, mert itt is jelentősen újragondolták a gyári Android felületet. A menük bemutatása után jöjjenek a hívással kapcsolatos funkciók.
Androidban alapvetően két fontos alkalmazást használunk, ha hívást szeretnénk kezdeményezni. Az egyik a Tárcsázó, a másik a Telefonkönyv. Habár a gyári Androidban is ketté van választva a két alkalmazás, ott a felső lapfülek segítségével lépkedhetünk a kettő között, gyanútlan szemlélő valószínűleg nem tudja megállapítani, hogy két különböző alkalmazásról van szó.
A MIUI-ben a Tárcsázót kicsit jobban leválasztották a névjegyektől, cserébe viszont összevonták a híváslistával. A Tárcsázót megnyitva a kijelző két részre oszlik. Alul a számjegyeket tartalmazó tárcsázó panel található, felül a hívásnapló. Ha elkezdjük görgetni a hívásnaplót, akkor tárcsázó eltűnik és a megszokott teljes képernyős megjelenítéssel használhatjuk a listát. A név és kép mellett a hívás idejét és időtartamát látjuk, illetve hogy kimenő vagy bejövő hívásról van-e szó. Ha egy hívást nem fogadtuk, akkor a hívó nevét piros színnel jeleníti meg. A neveket egyébként nem halmozza egymás alatt, ha az utolsó x hívás mindegyike ugyanazzal az emberrel történt, akkor csak a legutolsót jeleníti meg. A tárcsázót az alsó ‘Dial pad’ gomb megnyomásával hozhatjuk vissza.
Ha a Tárcsázón leütjük az első számjegyet, akkor rögtön igyekszik javaslatokat tenni. Keres egyrészt telefonszám alapján (nem kell feltétlenül az elejéről gépelnünk, a szám közepét is felismeri), illetve név alapján. Alapértelmezésben ha rábökünk egy találatra, akkor nem kezdi azonnal tárcsázni, hanem megnyitja a megfelelő névjegyet. (Ez a beállítások között módosítható, és ugyanúgy fog viselkedni a híváslista is.) Ha a beírt számok alapján egyetlen találat sincs, akkor az “új névjegy”, “Névjegy szerkesztése” és az “SMS küldése” opciókat ajánlja fel. A hívásnaplóhoz innen csak úgy tudunk visszatérni, ha kitöröljük az addig beírt számjegyeket.
A MIUI-ben a Tárcsázót kicsit jobban leválasztották a névjegyektől, cserébe viszont összevonták a híváslistával. A Tárcsázót megnyitva a kijelző két részre oszlik. Alul a számjegyeket tartalmazó tárcsázó panel található, felül a hívásnapló. Ha elkezdjük görgetni a hívásnaplót, akkor tárcsázó eltűnik és a megszokott teljes képernyős megjelenítéssel használhatjuk a listát. A név és kép mellett a hívás idejét és időtartamát látjuk, illetve hogy kimenő vagy bejövő hívásról van-e szó. Ha egy hívást nem fogadtuk, akkor a hívó nevét piros színnel jeleníti meg. A neveket egyébként nem halmozza egymás alatt, ha az utolsó x hívás mindegyike ugyanazzal az emberrel történt, akkor csak a legutolsót jeleníti meg. A tárcsázót az alsó ‘Dial pad’ gomb megnyomásával hozhatjuk vissza.
Ha a Tárcsázón leütjük az első számjegyet, akkor rögtön igyekszik javaslatokat tenni. Keres egyrészt telefonszám alapján (nem kell feltétlenül az elejéről gépelnünk, a szám közepét is felismeri), illetve név alapján. Alapértelmezésben ha rábökünk egy találatra, akkor nem kezdi azonnal tárcsázni, hanem megnyitja a megfelelő névjegyet. (Ez a beállítások között módosítható, és ugyanúgy fog viselkedni a híváslista is.) Ha a beírt számok alapján egyetlen találat sincs, akkor az “új névjegy”, “Névjegy szerkesztése” és az “SMS küldése” opciókat ajánlja fel. A hívásnaplóhoz innen csak úgy tudunk visszatérni, ha kitöröljük az addig beírt számjegyeket.
A kijelző bal alsó sarkában folyamatosan jelen van egy ikon, ezzel mehetünk át a Telefonkönyvbe. Felül 3 menüpontot találunk, a “Névjegyek” és a “Kedvencek” ismerősen hat, azonban a “Csoportok” fül, általában nem található meg. A Névjegyek résznél a jobb oldali betűk segítségével gyorsan navigálhatunk a listában. Felül van egy keresőmező, ami nem csak névre, hanem email címre is keres. Nekem kissé furcsa, hogy nem lehet gyorsan hívást indítani. A sok ROM-ban jelenlevő hívásindító gomb hiányzik, rövid nyomásra megnyitja a névjegyet (itt ráadásul ez nem módosítható), a Samsung-os “jobbra vagy balra végighúzom rajta az ujjamat” megoldás itt a törlés gombot hozza elő. Vagy a névjegy megnyitása után kiválasztjuk alul a hívás gombot, vagy a képre kattintva a megjelenő buboréktippből választjuk ugyanezt a lehetőséget. Ha már a buboréktippnél tartunk, itt nem ikonok hanem szöveges gombok vannak, ezekből viszont csak három darab fér el egy “kijelzőszélességen”.
A Csoportok résznek két gyakorlati haszna van. Csoportos SMS küldési lehetőség, illetve csengőhang beállítás a különböző csoportoknak. A Kedvencekben itt kizárólag a megcsillagozott névjegyek vannak, a gyakran hívott ismerősöket nem listázza a rendszer. A kedvenc névjegyeket kis narancs csíkkal tünteti ki, ez azonban csak a telefonkönyvben látszik, a hívásnaplóban nem.
A tárcsázóhoz való visszatéréshez az alsó “Dial pad” gombot tudjuk használni.
A Csoportok résznek két gyakorlati haszna van. Csoportos SMS küldési lehetőség, illetve csengőhang beállítás a különböző csoportoknak. A Kedvencekben itt kizárólag a megcsillagozott névjegyek vannak, a gyakran hívott ismerősöket nem listázza a rendszer. A kedvenc névjegyeket kis narancs csíkkal tünteti ki, ez azonban csak a telefonkönyvben látszik, a hívásnaplóban nem.
A tárcsázóhoz való visszatéréshez az alsó “Dial pad” gombot tudjuk használni.
Kicsit érdemes kitérni arra, hogy az egyes névjegyekbe belépve mit találunk. Felül természetesen a kép és a név, valamint a szerkesztés gomb. Utána következnek a különböző kapcsolati csatornák felsorolás, kezdve a számmal és az email címmel, külön blokkban a Facebook és Twitter. A szám mellett nincs hívás és üzenet gomb, ezeket alul találjuk meg. Nem ez az újdonság, hanem az hogy a kapcsolattartási adatok alatt a személlyel kapcsolatos hívásnapló is megjelenik. Első körben csak az utolsó három bejegyzés, azonban gombnyomásra a teljes listát megkapjuk. A képen látszik is, hogy ebben a verzióban még van egy kis probléma a feliratok elhelyezésével és tördelésével, de ez legyen a legnagyobb gond.
Hívás közben is egy teljesen átszabott felület kapunk. Fent a partner képe, neve, száma valamint a hívás ideje látható. Alul a hívás vége gomb felett még három ikon található. Az elsővel kihangosíthatjuk a beszélgetést, a másodikkal megnyithatjuk a tárcsázó panelt, a harmadik pedig 6 újabb opciót tár fel. A felső sorban a némítás, tartás és Bluetooth aktiválása gombok találhatóak. Második sor: Telefonkönyv megnyitása, újabb hívás kezdeményezése (konferenciabeszélgetéshez), illetve a “Hívás közbeni eszközök” gomb, ahol hangfelvétel vagy gépelt jegyzet elkészítését választhatjuk.
Egyéb funkciók, Összegzés, Telepítés
Egyéb funkciók:
- Biztonság:
Amit máshol szimpla feketelistának hívunk, azt a MIUI-nál megcsavarták, és létrehozták a “tűzfalat” (DND mód). Ennek a tűzfalnak többfajta működési módja is van: Feketelistások tiltása, Ismeretlenek tiltása, “Fehér-listások” engedélyezése. Mind a fekete, mind a fehér-listát természetesen mi állítjuk össze. Ennél azonban többet tud a tűzfal, ugyanis beállíthatjuk hogy egész nap működjön, vagy csak egy bizonyos időszakban (például éjszaka). Mi szabhatjuk meg, hogy ezekről a hívásokról, és üzenetekről akarunk-e értesítést kapni, vagy egyszerűen hagyja őket figyelmen kívül a készülék.
Hogy nevéhez méltó legyen, a tűzfal tartalmaz egy olyan részt is, ahol jelszavas védelmet rendelhetünk bizonyos alkalmazásokhoz: Ezek között van a zárképernyő, a tárcsázó, az üzenetek, és maga a tűzfal beállítási panelje. - Multitasking:
A home gomb megnyomására minden Android telefon a legutóbbi alkalmazásokat mutatja. Ez többnyire 6 vagy 8 ikon formájában jelenik meg. A MIUI-nál ezt a számot 12-re növelték. Az aktív (futó) alkalmazásokat zöld kerettel jelöli a rendszer, alul pedig két gombot találunk. A bal oldali (“App Killer” feliratú) a feladatkezelő alkalmazásokhoz hasonlóan gombnyomásra memóriát szabadít fel. Mellette az “App Manager” gombbal az “Alkalmazások kezelése” menübe jutunk, ahol a szokásos funkciókat érjük el. - Univerzális kereső:
A Google Search telepítésével (legtöbbször előre van telepítve), bármilyen Androidos telefonon kapunk egy keresőt, ami szinte mindenben (alkalmazások, névjegyek, üzenetek, stb…) képes keresni. A MIUI-ba beleégették ezt a funkciót, amit elérhetünk a szokásos módon (főképernyőn keresés gomb), vagy a home gomb hosszú nyomása után megjelenő feladatváltó-panelt jobbra húzásával (persze fordítva is működik, tehát a keresőt balra húzva a legutóbb használt alkalmazásokat kapjuk).
Milyen is akkor a MIUI ROM összességében? Nem merem, és nem is akarom kijelenteni, hogy jobb vagy rosszabb mint a gyári Android variánsok, a főzött ROM-ok vagy akár a CyanogenMod. Egyszerűen más. Vannak vitathatatlan előnyei (pl.: téma-kezelés), vannak hátrányai. Egy biztos: A kínai fejlesztők kitettek magukért, és az egy éves születésnapját ünneplő MIUI-ról elmondhatom, hogy minőségi, átgondolt és fantáziadús ROM. Egyszer mindenképpen ki kell próbálni a MIUI-t, és akkor már mindenki el tudja dönteni, hogy megy-e a saját ízléséhez, stílusához.
Forrás:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése